Április 10

Április 10-én, a tavasz gyönyörű napján, történt egy olyan esemény, amely örökre bevésődött az emlékezetembe.

Március végén kezdett melegedni az idő, és a természet lassan felébredt téli álmából. Az erdőben virágba borultak a hóvirágok és a krókuszok, az állatok pedig előbújtak búvóhelyükről.

Április 10-én reggel úgy ébredtem, mintha valami különleges nap várna rám. Sütött a nap, és a madarak vidáman csicseregtek az ablakom párkányán. Kiugrottam az ágyból, és kinyitottam az ablakomat. A friss, tavaszi levegő belökte a hajamat az arcomba, és mélyen beszívtam. Egy pillanatra megálltam, és élveztem ezt a csodálatos érzést.

Reggeli után elindultam egy sétára az erdőbe. A fák még nem voltak teljesen kizöldülve, de a leveleik már szétnyíltak, és a nap sugarai átsütöttek a lombjaikon. Az erdő talaja puha és párnás volt a lábam alatt, és a madarak vidám dala kísért végig az utamon.

Egyszer csak, amint egy kanyarban haladtam el, megláttam egy kis szarvasgidát az út közepén. Megállt, és kíváncsian nézett rám. Egy pillanatig csak néztük egymást, majd lassan elindult az erdő sűrűjébe.

Meghatódva álltam ott, és néztem, ahogy eltűnik a fák között. Ez a kis lény emlékeztetett arra, hogy a természet mennyire gyönyörű és sérülékeny, és hogy milyen fontos védenünk és tisztelnünk.

Hazamentem, és leültem az íróasztalomhoz. Fogtam egy papírt és egy tollat, és elhatároztam, hogy megörökítem ezt a különleges napot. Írtam a tavasz érkezéséről, a sétámról az erdőben, és a szarvasgiddáról, amelyet láttam. Ahogy írtam, a szavak maguktól jöttek, és éreztem, hogy valami különlegeset alkotok.

Amikor befejeztem, elégedetten olvastam át, amit írtam. Ez a nap több volt, mint egy egyszerű séta az erdőben. Ez volt a tavasz ünnepe, az élet és a természet örömének ünnepe. És én örökre emlékezni fogok rá.