Április 2

„Április 2.” Egy dátum, amely örökre megváltoztatta életem. Az a nap, amikor a világom darabjaira hullott.
A nap sugarai áttörtek a függönyökön, amikor felébredtem. A szokásos reggeli rutinomat követtem: felkeltem, kávét főztem, és az e-mailjeimet néztem. De azon a napon volt valami más a levegőben. A szavak a képernyőn elmosódtak, és köd borult az elmémre.
Egy e-mail volt az anyámtól. Egyetlen rövid mondattal, amely összetörte a szívemet: „Apád meghalt.”
Nem hittem el. Hogyan történhetett ez? Az apám még mindig fiatal volt, tele volt élettel és szeretettel. Nem tudtam felfogni, hogy elment.
A következő napokban elmosódtak a könnyekben. A temetésen apám koporsóját néztem, és alig tudtam visszafojtani a sírást. Családom és barátaim támogattak, de a fájdalom mégis elviselhetetlen volt.

A gyász egy hullámvasút volt. Olyan napokat éltem át, amikor úgy éreztem, hogy képes vagyok továbbmenni, és olyan napokat, amikor a fájdalom úgy ragadott el, mint egy hurrikán.
Időbe telt, mire elkezdtem feldolgozni az apám elvesztését. Terápiába jártam, beszéltem barátokkal és családdal, és végül megtaláltam a módját, hogy együtt éljek a fájdalommal.
Apám halála óta négy év telt el. Hiányzik mindennap, de a fájdalom már nem olyan intenzív. Az emlékek, amelyeket megőrzök róla, segítenek túllépni a veszteségen, és tisztelegni öröksége előtt.

Április 2. Egy nap, ami örökre megváltoztatta az életem, de nem határozott meg. A fájdalom helyébe értékelés és hálásság lépett az apámért és azokért a csodálatos évekért, amelyeket vele töltöttem. És bár ő már nincs itt velem, a szeretete örökké elkísér.
Az apám emléke a szívverésemben él, minden lépésemmel velem van. Bár hiányzik, tudom, hogy büszke lenne arra, aki ma vagyok. És ezért április 2. már nemcsak a veszteség napja, hanem a szeretet, az emlékezés és a talpra állás napja is.