Már megint ezzel kezded? - mondta unottan a felesége. Minden egyes veszekedéskor ezzel verte elő Ödön.
Mióta összeházasodtak, Ödön rendre ezzel a bibliai idézettel indított. Mintha ez valami varázsigét lenne, amivel bebizonyíthatta volna az igazát bármilyen vitában. Egy idő után azonban a felesége megunta. Elég volt. Nem akarta többé hallgatni ezt a szánalmas kifogást.
Ödön azonban nem értette. Még mindig azt hitte, hogy ezzel a mondattal minden problémát meg lehet oldani. Azt gondolta, hogy ez egy olyan aduász, amit bármikor elővehet, és amivel azonnal győzhet.
De a felesége már nem volt hajlandó játszani a játékát. Elhatározta, hogy többé nem tűri el ezt a hülyeséget. És amikor Ödön legközelebb előhozakodott ezzel a mondattal, egyszerűen hátat fordított neki, és kiment a szobából.
Ödön dühösen nézett utána. Hogy tehette ezt? Hiszen ő a férje! Ő a családfő! Nem hagyhatja, hogy a felesége ilyen tiszteletlenül bánjon vele.
De a felesége nem törődött vele. Elment, és csendben bezárta maga mögött az ajtót.
Ödön egyedül maradt a szobában. Dühös volt, sértett és zavarodott. Nem értette, hogy mi történt. Mit csinált rosszul?
Több órán át ült ott a fotelben, és azon töprengett, hogy mit tegyen. Aztán hirtelen eszébe jutott valami.
Felállt, és kinyitotta a Bibliát. Keresett egy tollat, és a következő szavakat írta a margóra:
"És Isten megteremté a nőt, hogy egyenrangú társa legyen a férfinak."Egy pillanatra elgondolkodott a szavakon. Aztán mosolygott. Igaza volt a feleségének. Tévedett. A Biblia nem azt mondja, hogy a nő alárendelt a férfinak. Azt mondja, hogy ők egyenrangú társak.
Ödön becsukta a Bibliát, és kiment a szobából. Megkereste a feleségét, és átölelte.
- Bocsáss meg - mondta. - Tévedtem. Egyenrangú társak vagyunk.
A felesége mosolygott, és átölelte őt.
- Nem gond - mondta. - Én is tévedtem. Nem lett volna szabad ilyen durván veled bánnom.
Megbékéltek, és többé soha nem vitatkoztak azon, hogy ki a fontosabb. Mert tudták, hogy egyenrangúak. És ez volt a legfontosabb.
Tanulság: