Ír meccs

Nem, ez most nem egy meccs lesz a foci világából, hanem egy kissé költőibb, átvitt értelmű jelentést takar. Amikor az író ember elkezd dolgozni egy újabb szövegen, az a bizonyos írói folyamat gyakorta hasonló érzéseket kelt benne, mint egy focimeccsen a pályán küzdő játékosban. A nézőknek általában csak a külsőségek látszanak, azt látják, hogy valaki a labdával rohan a kapu felé. A lelátón ülők nem érzik azt a feszültséget, nem lihegnek és nem izzadnak a játékosokkal együtt, ők csak a külső szemlélődők szerepét töltik be. Ám aki maga is űzött már akár amatőr szinten is valamilyen sportágat, az átérzi, hogy mi minden játszódik le egy-egy meccsen a játékosokban.
Számomra a szövegalkotás folyamata is hasonló érzéseket vált ki. Amikor elkezdek írni, akkor első körben fel kell mérnem a lehetőségeimet. Milyen alapanyagokkal rendelkezem, mi az a téma, amiről írnom kell, és mennyi idő áll rendelkezésemre. Ezek azok a tényezők, amelyek meghatározzák az írásom lehetőségeit és kereteit. Aztán jön a stratégia. Jó esetben az ember egyetlen húzással, úgynevezett "gólpasszal" dönti el a meccset. Vagyis rögtön megtalálja azokat a kulcsszavakat, kifejezéseket, amelyek segítségével gyorsan és elegánsan összeszedheti a gondolatait, megtalálja a probléma megoldását. Ám az esetek legnagyobb részében ez sajnos nem így történik. A legtöbbször küzdeni kell. Tisztázni a fejben a fogalmakat, keresgélni a szavakat, megtalálni a hangot. És persze közben figyelni az időt is, hiszen a stopper kíméletlenül ketyeg.
Amikor végre sikerül eltalálni a labdát, és elkezd gördülni a szöveg, az is egy csodálatos érzés. Kicsit olyan, mintha a zsebbe csúsztatnék egy gólt. Főleg, ha az ember nemcsak írogat, hanem közben a saját gondolatait is rendezi és azon kapja magát, hogy okosabb lett a végére. Ilyenkor mindig eszembe jut az a vicc, amelyben egy író sétál az utcán, és észrevesz egy kiírást: "Íróknak, költőknek, drámaíróknak. Tanfolyam ingyen, ebéddel!" Erre a mi írónk továbbsétál, majd megáll és motyogja maga elé: "Na ne! Pénzt sem adnak érte, még etetni is akarnak!"
Mert valljuk be őszintén, néha az írás tényleg kemény munka, és nem ritka, hogy az ember kimerülten kerül ki a pályáról. De szerencsére az alkotás öröme mindenért kárpótol. Az a bizonyos flow-élmény, amikor úgy jönnek a szavak, mint a forró víz a csapból, maga a megváltás. Ilyenkor érzem azt, hogy ezért éri meg írni. A szerkesztői órák alatt, amikor már minden sejtünk fáradtságot kiált, és a szavainkból a lelátó felé csak akadozó mondatok röppennek, akkor is. Mert az alkotás, a teremtés a mi sportágunk, és attól függetlenül is ezt akarjuk csinálni, hogy hol áll a mérkőzés az utolsó percben. Az utolsó percekben is.