Mindenkinek vannak olyan kora gyermekkori emlékei, amelyek örökre belevésődtek az agyunkba, és még évtizedekkel később is visszatérnek, hogy újra átéljük őket. Nekem ilyen az első hajvágásom. A mai napig emlékszem az érzésre, ahogy a hideg olló pengéje végigszántott a fejem búbján, és a frissen vágott haj a nyakamban landolt. Ez az a nap, amikor elkezdődött a kalandos kapcsolatom a hajammal.
Egy sötét és viharos éjszakán történt, amikor a szüleim elhatározták, hogy véget vetnek a vadon növő, gubancos fürtjeimnek. Én persze hevesen tiltakoztam, de a szülők ilyenkor hajthatatlanok, így hát beültem a kis székembe, és vártam a sorsomat.
A borbély egy öreg hölgy volt, aki hatalmas ollóval és még hatalmasabb türelemmel rendelkezett. Leültetett, felkötötte egy fehér lepedővel a nyakamat, és egy kis fésűvel elkezdte kifésülni a hajamat. A fésű fogai hidegek voltak, de az öreg hölgy keze meleg és gyengéd.
Aztán előkerült az olló. Nagy, fekete és félelmetes volt. A borbély megfogta egy tincs hajamat, és óvatosan levágta. Éreztem, ahogy a hajam elhagyja a fejem, és a földre hull.
Aztán még egy tincs, aztán még egy. Lassan, de biztosan kezdett eltűnni a hajam. Én csak ültem ott, és néztem, ahogy az egykor hosszú, selymes tincsek rövid, egyenletes szálakká változnak.
Végül a borbély kész volt. Levette a lepedőt a nyakamról, és egy kis tükörbe mutatta, hogy lássam az eredményt. Nem ismertem magamra. A hosszú hajam eltűnt, helyette egy rövid, fiús frizurát kaptam.
Először nem tetszett, de aztán megszerettem az új hajamat. Könnyebb volt kezelni, és nem volt útban. Azóta is röviden hordom a hajam, és mindig eszembe jut az a nap, amikor először vágattam le.
Az első hajvágásom legendája örökre a szívemben marad. Ez volt az a nap, amikor először éreztem azt az izgalmat, amit csak a hajvágás adhat. Azóta is szeretek hajat vágatni, és mindig izgatottan várom, milyen új stílust fogok kapni.
Akárhogy is, remélem, hogy a történetem legalább egy kicsit megnevettetett.