Aranysakál

Az arany-, vagy más néven nádi farkas egyike hazánk legújabb állatfajainak. Túlszaporodott, területe folyamatosan bővül, sokszor emberközelben bukkan fel, így akár mindennapi életünk részévé is válhat.
A kutyákhoz hasonló méretű, döntően éjszakai életmódot folytató, ragadozó állatok sokáig csak mesékből voltak ismerősek hazánkban. A 20. század közepén még kizárólag a Balkánon éltek, ám azóta rohamosan terjednek, hazánkban 50 éve bukkantak fel először. Robusztus testük és erős állkapcsuk miatt rémisztőek, ráadásul nem válogatósak a zsákmányuk tekintetében, így igen eredményes vadászok.
A sakál egy igazán érdekes személyiség. Ha egymásra találnak, életre szóló párt alkotnak, és közösen nevelik kölykeiket. Habár a lakott területektől távol élnek, egyre gyakrabban felbukkannak az emberi településeken is. Nemcsak a szeméttelepeket járják, hanem a házak közelébe is be merészkednek. Előfordul, hogy háziállatokat vagy akár embert támadnak meg.
Az arany sakál megjelenése kihívások elé állítja a természetvédelmet is. A vadászok az állandó károk miatt üldözik őket, ami azonban a törvények szerint tiltott. A védett állatok listáján ugyanis a kisebb termetű, ritkaságszámba menő erdei sakál szerepel, ám a két faj látványra nagyon hasonlít, így a vadászok gyakran összetévesztik őket. Az arany sakál áldozatok között szerepelnek a madarak, a kisebb emlősök, de a macskák és kutyák is.
A sakál terjedése aggodalomra ad okot, ezért folyamatosan monitorozzák a populációt. Egyfelől a vadászok szeretnék, ha csökkentenék az arany sakálok számát, másfelől a természetvédők féltik a védett erdei sakált, mondván, hogy az erdő hiúzainak is táplálékául szolgálnak. A védelem nehézségét jelzi, hogy az állat sokfelől terjeszkedik, és olyan helyeken is megtelepszik, ahol korábban nem fordult elő.
Kortárs irodalmunkban gyakran felbukkannak az arany sakálok. Az egyik legismertebb példa Térey János Asztalizene című versében olvasható:

"Aranysakál üvölt a hegyen."
"Foga fehér, szeme sárga."
"Kopár hegyek közt áll, és fogva vicsorog."

A versben az állat a magány, a vadonság és az idegenség szimbóluma. A sakál üvöltése a természet erejére és a benne rejlő veszélyre utal. Az állat egy olyan lény, amely nem illik bele az emberi világba, és ezért kénytelen száműzetésben élni.
Az arany sakál egy olyan állat, amely egyszerre lenyűgöző és félelmetes. Robusztus testével, erős állkapcsával és éles fogaival igazi vadállat benyomását kelti, ugyanakkor a hűségével és a kölykei iránti gondoskodásával melegséget és emberséget is sugároz. Az arany sakál egy különleges lény, amely a vadon és a civilizáció határmezsgyéjén él.