Bálint Antónia

Bálint Antónia (1904-1997) magyar néprajzkutató, muzeológus. A magyar népművészet, azon belül a hímzések kutatásának meghatározó alakja. Számos kiállítást szervezett, könyveket és tanulmányokat írt.
Bálint Antónia 1904. június 29-én született Budapesten. Édesapja Bálint Rezső építész, édesanyja Gerlóczy Ilona. Gyermekkorát a fővárosban és a Balaton környékén töltötte.
1922-ben kezdte meg egyetemi tanulmányait a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem magyar-német-néprajz szakán. Tanárai között voltak Györffy István, Sebestyén Gyula és Viski Károly.
Diplomája megszerzése után néprajzkutatóként kezdett dolgozni a Néprajzi Múzeumban. 1930-ban férjhez ment Solymos Ede néprajzkutatóhoz. Együtt szervezték a múzeum néprajzi kiállításait, és számos tanulmányt írtak.
1945 után Bálint Antónia lett a Néprajzi Múzeum igazgatója. Vezetése alatt a múzeum nemzetközi hírnevet szerzett. Számos kiállítást rendezett, amelyek között voltak a magyar népi díszítőművészetről, a magyar parasztházról és a magyar népszokásokról szóló tárlatok.
Bálint Antónia nemcsak kiállításokat szervezett, hanem könyveket és tanulmányokat is írt. Fő kutatási területe a magyar hímzések voltak. 1947-ben megjelent "A magyar népi hímzések" című könyve a magyar népművészet egyik alapművévé vált.
Bálint Antónia 1963-ban vonult nyugdíjba, de továbbra is aktívan kutatott és publikált. 1997. július 15-én hunyt el Budapesten.
Bálint Antónia munkássága jelentős hatással volt a magyar néprajztudomány fejlődésére. Számos kiállítása és publikációja hozzájárult a magyar népművészet ismertségéhez és elismertségéhez. Emlékét a Néprajzi Múzeum Bálint Antónia-termében és az általa alapított Bálint Antónia Alapítványban őrzik.