Bizony tudja, én is varázsoltam!

„Berkes László! Azonnal abbahagyod ezt a varázslást!” – hallatszott édesanyám hangja. Ma is megmosolygok, amikor eszembe jut ez a mondat. Pedig nem is varázsoltam igazából. De akkoriban még nem tudtam a különbséget a tűzgyújtás és a varázslás közt.
Mikor hatévesen először láttam édesapámat tüzet gyújtani gyufával, földöntúlinak tűnt. Kezében tartott egy kisfadarabot, és úgy megdörzsölte a másik kezén lévő felületen, hogy lángra lobbant. El voltam képedve. Úgy éreztem, varázslatot láttam. Egy héttel később már én is tudtam gyufával tüzet gyújtani. Rögtön az egyik fa egy száraz levelére próbáltam, és néhány perc múlva már egy kis tűz égett előttem.
Először csak a tűz gyönyörűsége vonzott. Aztán rájöttem, hogy ez egy hatalmas erő. Meg tudja főzni az ételt, elűzi a hideget, és még állatokat is lehet rajta sütni. Azonban a tűz veszélyes is lehet. Ha nem vigyázunk vele, elszabadulhat, és leéghet az egész erdő. Ezért nagyon fontos, hogy óvatosan bánjunk vele.
Egyszer a szomszéd fiúk megkértek, hogy gyújtsak tüzet a faházuk mellett, hogy szalonnát süthessenek. Először nem akartam, mert emlékeztem édesanyám szavaira, de aztán megkérdeztem őt, és ő is azt mondta, hogy tüzet gyújthatok, de óvatosan.
El is mentem a fiúkhoz, és ott gyújtottam tüzet, ahol ők kérték. Nagyon élveztük a szalonnasütést, és utána még sokáig beszélgettünk a tűz mellett. Azóta is szívesen gyújtok tüzet, ha kint vagyunk a természetben. De soha nem felejtem el édesanyám szavait: „Óvatosan bánj a tűzzel!”