Egyszemű Jack ravasz ember volt. A maga módján. Úgy isten igazából semmilyen értelemes tervvel nem rendelkezett, de jó néhány tejszínhabos, tonhalas pitét ellopott. És az az igazság, hogy én is elcsentem tőle egyet.
Miért?Mert éhes voltam, és az öreg bolond jóképűnek nézett ki azzal a fekete szemfoltjával. Meg aztán a szakács is jóképű volt, aki a pitéket sütötte. Szóval mondtam magamban, hogy kettőtök közül az egyiknek meg kell halnia. Jacknek vagy Jacknek.
Jacknek adtam a tonhalas pitét, és megvártam, amíg megeszi. Mikor készen volt, megszólalt a halál harangja, és Jack meghalt. Méghozzá elég ronda halált halt, ha őszinte akarok lenni. A pite hatására beindult nála az anafilaxiás sokk, és az eredmény nem volt szép látvány. Elkékült az arca, kidülledt a szeme, és habzott a szája. A halál nem volt egy szép látvány. A halálra való várakozás viszont annál inkább.
Szóval, mit tehet egy éhes maradék kalóz, ha megöli a szakácsát? Én azt tettem, amit bárki más is tett volna: elmentem a partra, elástam a holttestet a homokba, és vártam, hogy mi történik.
Nem sokáig kellett várnom. Hamarosan mejelent a szellemhajó, és a fedélzetén maga a nagy Jack Sparrow állt. Egy pillanatra megijedtem, de aztán rájöttem, hogy ez csak egy álom. Egy nagyon szép álom.
- Mi a terved, Jack? - kérdezte Sparrow. - Meghalsz, és a szellemhajón a túlvilágra kerülsz. Túlvilági pirátok leszünk, és örökké fogunk énekelni és táncolni.
- Nem hiszem, hogy a túlvilág olyan jó hely - mondtam. - Sokkal inkább szeretnék itt lenni, a parton, és tonhalas pitét enni.
Sparrow elnevette magát. - Tonhalas pitét? - kérdezte. - De hát az undorító!
- Ja, de ha tejszínhabbal esszük, akkor nagyon finom - mondtam.
Sparrow elgondolkodott egy pillanatra. - Tejszínhabbal? - kérdezte. - Ez érdekesnek hangzik.
És így Sparrow és én a partra mentünk, és tonhalas pitét ettünk tejszínhabbal. És nagyon finom volt.
Még mindig azt gondolom, hogy a túlvilág nem olyan jó hely, mint a Föld. De amíg Jack Sparrow itt van, és tonhalas pitét ehetünk, addig nem fogok sehova menni.