Eltűnt lányok Orfűn

Egy forró nyári délután volt, amikor a horgászbottal a kezemben a tóparton üldögéltem. Már órák óta dobáltam a csalit a vízbe, de egyetlen kapás sem volt. Kezdtem már elveszíteni a türelmemet, amikor egyszer csak megláttam valami mozgást a tó túlsó partján. Egy kislány állt ott, és a vízbe bámult.
Felálltam és odamentem hozzá.
- Szia - szólítottam meg. - Mi a baj?
A kislány megfordult, és ijedten nézett rám.
- Elveszett a húgom - mondta. - Már órák óta keresem, de nem találom sehol.
- Ne aggódj - nyugtattam meg. - Segítek neked megkeresni.
És ezzel a kislány és én elindultunk a tó körül, hogy megkeressük az elveszett húgát.
Órákig kerestük, de sehol sem találtuk. Kezdtem már feladni a reményt, amikor egyszer csak megláttam valami furcsát. A víz felszínén egy aprócska ruhadarab úszott. Odaúsztam hozzá, és kiemeltem a vízből. Egy kislányruha volt.
- Ez az én húgom ruhája! - kiáltotta a kislány izgatottan. - Itt kell lennie valahol a közelben!
És ezzel újra elkezdtük a keresést. És tényleg, nem sokkal később megtaláltuk az elveszett húgot. Egy fa alatt ült, és sírt.
A kislányok odaszaladtak hozzá, és átölelték. Annyira örültek, hogy újra megtalálták egymást.
Én is örültem, hogy segíthettem nekik. És ahogy ott álltam, és néztem a boldog kislányokat, rájöttem, hogy a horgászatnál is sokkal fontosabb dolgok vannak az életben.
Pláne akkor, ha egy eltűnt lány kereséséről van szó.