Fekete pont

Szeretem a kutyámat. A szó minden értelmében. Szeretem azokat a hülye arcokat, amiket vág, amikor meg szeretném fürdetni. Szeretem, amikor bújik hozzám a hidegben, és szeretem, ahogy tapizik a lábamat egy kis nasiért. Akárhová megyek, ő is velem tart. El nem hagynám soha. És ezért is van egy kis, fekete pont a szívemen.
Mert a kutyám gyáva.
Igen, jól olvastátok. A kutyám, a fekete, szőrös, nagy fogú rém egy igazi kisp*csa. A madaraktól fél, a macskákról nem is beszélve. Egy jókora kutya morgása hallatán pedig azonnal behúzza a farkát és eliszkol, mint egy megvert gyerek.
Különösen szánalmas látványt nyújt, amikor összefutunk a szomszéd pitbulljával. A pitbull kétszer akkora, mint az én kutyám, és még az ugatása is félelmetes. Az én kutyám pedig megbújik a lábam mögött, és remeg. Igazán büszkeséggel tölt el!
Egyszer egy teherautó ment el mellettünk, és az olyan hangot adott ki, hogy az én kutyám úgy nyüszített, mintha megvernék. Szégyelltem magam. Egy szűk utcán haladtunk el, és egy kerékpár elhúzott mellettünk. Kutyám úgy ugrott félre, mintha az életéért futna.
Azt hiszem, a kutyámnak valamilyen traumája van. Lehet, hogy korábban megtámadta egy macska, vagy esetleg egy nagyobb kutya üldözte. Nem tudom biztosan, de tudom, hogy fél. És ez a félelem néha igazán kellemetlen helyzetekbe hoz bennünket.
Nemrég például egy kiránduláson voltunk az erdőben. Ahogy sétáltunk, egy szarvas rohant át az úton. A szarvas nem volt különösebben nagy, de az én kutyám azonnal pánikba esett. Ugatott, nyüszített és próbált elszökni. Olyan volt, mint egy őrült.
Ráadásul nem csak a kutyám fél mindentől, hanem én is. Folyton attól rettegek, hogy mi történik vele, ha összefutunk valami veszélyessel. Mi van, ha egy kutyaharapás miatt kórházba kerül? Vagy mi van, ha elüt egy autó, mert pánikba esik a forgalomtól?
Tudom, hogy a kutyám nem tehet arról, hogy gyáva. Csak olyan, amilyen. De nem tudom megállni, hogy ne aggódjak érte. Szeretem őt, és megpróbálom megvédeni minden veszélytől.
Mégis, néha furdal a lelkiismeret, mert nem tudom megadni neki azt a bátorságot, amire szüksége lenne. Nem tudom megtanítani arra, hogy ne féljen. Csak annyit tehetek, hogy szeretem és vigyázok rá. És remélem, hogy egy napon elég erős lesz ahhoz, hogy szembenézzen a félelmeivel.
Addig is élvezem a társaságát, és megpróbálok nem nevetni azon a szörnyűséges arcon, amit vág, amikor meg kell fürödnöm.