Gy. Németh Erzsébet

Gy. Németh Erzsébet 1916. április 19-én született Budapesten. Édesapja Gy. Németh János újságíró, édesanyja Török Mária volt. A Pázmány Péter Tudományegyetemen magyar-latin szakon végzett, majd az Országos Széchényi Könyvtárban helyezkedett el. 1947-ben férjhez ment Halász Péterhez, akivel két gyermekük született. 1956-ban az Egyesült Államokba emigrált, ahol a kaliforniai Berkeley Egyetemen tanított. 1986-ban hunyt el Berkeleyben.

Gy. Németh Erzsébet költőként, műfordítóként és irodalomtörténészként is tevékenykedett. Első verseskötete 1940-ben jelent meg Télutó címmel. Ezt követte A hetedik (1943), A torony magassága (1946) és Az árnyék és a fény (1949) című kötete. Versei mélyen személyesek és líraiak, gyakran a szerelem, a veszteség és a honvágy témáit járják körül. Műfordításai között megtalálhatók Walt Whitman, Emily Dickinson és Robert Frost versei.

Irodalomtörténészként Gy. Németh Erzsébet elsősorban a magyar romantika és a 20. századi magyar irodalom kutatásával foglalkozott. Jelentős monográfiái közé tartozik a Vörösmarty Mihály (1954), a Mikszáth Kálmán (1964) és a Móricz Zsigmond (1978) című kötete. E munkáiban mélyreható elemzéssel vizsgálja az adott írók életművét és a magyar irodalomban elfoglalt helyét.

Gy. Németh Erzsébet munkássága jelentős hatással volt a magyar irodalomra. Versei a mai napig népszerűek, és műfordításai nagyban hozzájárultak az amerikai és a magyar irodalom közötti párbeszédhez. Irodalomtörténeti munkái pedig alapvető forrásmunkák a magyar irodalom kutatása számára.