Kötter

Amikor a Kötterre gondolok, mindig egy fáradt, szomorú kép jut eszembe, ahogy ott guggolnak a ketrecükben, nem tudva, miért estãok bezárva. Nemértem, hogy az emberek hogyan képesek ilyen kegyetlenek lenni. Ezek az állatok ugyanolyan életre vágynak, mint mi, szabadon akarnak futni és játszani. De itt vannak, bezárva egy kis helyre, minden vágyuktól megfosztva.
Még mindig emlékszem arra a napra, amikor megláttam az első Köttert. Egy állatmenhelyen voltam, ahol önkénteskedtem, és ott láttam egy ketrecben, minden reményt vesztve. A szívem megszakadt, amikor megláttam az arcát, a szemeiben lévő fájdalom láttán. Abban a pillanatban tudtam, hogy tennem kell valamit, hogy segítsek neki.
elkezdtem önkénteskedni az állatmenhelyen, és minden nap elmentem meglátogatni a Köttert. Neki adtam enni, itattam, és egyszerűen csak ott ültem mellette, és beszéltem hozzá. Lassan, de biztosan elkezdtem látni benne az életet. Elkezdte mozgatni a farkát, amikor meglátott, és dorombolni kezdett, amikor megsimogattam.
Egy nap, miután elmentem meglátogatni, aztán hazafelé mentem, megcsörrent a telefonom. Az állatmenhelyről hívtak, és azt mondták, hogy valaki jelentkezett, hogy örökbe fogadja a Köttert. Alig hittem el! annyira örültem, hogy végre megtalálta az örök otthonát.
A következő héten elmentem az állatmenhelyre, hogy elköszönjek a Köttertől. Amikor megláttam, az egyik önkéntessel játszott, és annyira boldognak tűnt. Tudtam, hogy jó kezekben lesz, és hogy ő is szeretni fogja az új családját.
Azóta eltelt néhány év, de soha nem felejtem el a Köttert. Megtanított arra, hogy mindig van remény, még a legsötétebb időkben is. Megtanított arra, hogy az élet túl rövid ahhoz, hogy elpazaroljuk a kegyetlenségre. És megtanított arra, hogy a szeretet mindent legyőzhet.
Kérem, ha gondolkodik azon, hogy háziállatot fogadjon örökbe, fontolja meg, hogy örökbe fogad egy Köttert. Ők csodálatos állatok, akik szeretetre és gondoskodásra vágynak. És megérdemlik, hogy boldog életet éljenek.