Kerekes Ildikó, a színész, aki más is, mint színész

"Hogyan merem így felvállalni magam?"

Ezt kérdezem Kerekes Ildikótól. Ő az, akit sokan a 2003-as Szép szám művészfilm drámai-fotoszobrászlányaként ismernek, akit azóta már a Napocska színdarab és a Fapad film csinos, de fakó Rácheljeként is láthattunk, és aki nemrégiben olyan „rossz nőket” is megformált, mint az Aranyélet Mirája, a Blokád Zsófiája vagy a Saul fia emésztő fájdalommal teli Auschwitz-őrnője.

Közvetlen, humoros, egyik pillanatban a szerepéről mesél, a másikban borzasztó emlékekről, amelyekről azonban nem könnyek közt vall, hanem józanul, jóleső tömörséggel. A háború idején elhurcolt és megerőszakolt unokatestvéréről is így beszél, és arról a leánynevelő intézetről is, ahol az ötvenes években internáltként „rosszak, erkölcstelenek, rendszerellenesek” voltak a lányok, és ahol ő is „nadrágos huliganizmust” művelt.

A férfit is „rendhagyó” módon vállalja fel. „A párom tíz évvel fiatalabb nálam, és nagyon igyekszem jó nő maradni. Ez a legfontosabb feladatom, hogy ő megmaradjon mellettem. Vagyis ez egy folyamatos verseny, hiszen ő elég fiatal ahhoz, hogy más nőket is megnézzen, de én vagyok a legjobb nő, akit ő bármikor megkaphat.”

Immár tizenhetedik éve színész, de nevezhetnénk színpad- és filmszínésznek is. „Nem mindenki játssza el azt a monológot, amiről azt gondolja, hogy jó. Én megkapok egy jó monológot, és eljátszom. Borzalmasan jól fekszenek nekem a monológok, és sok olyan szerepem is volt, ahol én voltam az egyetlen nő, és gyakorlatilag én vittem a darabot. Azt szeretem, ha rajtam van a súly, az jó érzés.”

Pedig nem akart színésznő lenni. Csakhogy vizsgáztatták az Orlai-produkcióba, a Szép számba, és róla is akarták, hogy mondjon valamit. „Be kellett mennem egy szobába, ahol három karvaly ült, és valamit el kellett játszanom. Eljátszottam a Fűrészpor egyik részletét. El is sírtam magam, megijedtem, hogy így sehogy sem fog sikerülni. Oszt' mégis sikerült. Aztán jöttek a meghallgatások, és a végén tényleg engem választottak ki.

Arról, hogy a Fűrészpornak miért pont ez a jelenete jutott az eszébe, így mesél: „Az egyik legmegrázóbb dolog az életemben, amikor meghalt a nagyapám, aki a második világháborúban volt partizán. Előtte pár évvel még a Disznótorosban is játszottunk. Hogy mennyit számított a törődés, amivel ő körülvett minket! Az utolsó pillanatig ilyen tisztán emlékezett, hogy az egyik lánya épp a teraszon fekszik és bambul, a másik meg épp pizzát csinál. Akkor már nem tudott felkelni. Pedig nagyon élt, még akkor is olvasott és írt, amikor már alig látott. Gyerekkorom egyik legszebb emléke az, amikor a nagyapámmal kint ültünk a kertben, és csillagokat néztünk. A végén már nem is beszélt, csak fogta a kezemet és én éreztem, hogy boldog.

Az utolsó szavai ezek voltak: „Csak te legyél boldog.” A nagymamám meg utána még vagy hét évig élt. Ő is akkoriban halt meg, amikor a Fűrészport játszottuk. Az a 15 perc, amíg az első és a második felvonás között öltözni kell, mindig róla szólt. Ezt a jelenetet neki szántam, és mindenkinek, aki idős és beteg, akiknek az ember úgy érzi, sokkal többet kellett volna adnia, mint amennyit adott. Ez a jelenet valamennyire vezeklés ezért.

A színpadon azonban az anya-lánya kapcsolatokkal sem áll jól. „A Csongor és Tündében, a Napocskában és a Csárdáskirálynőben is az anyát játszom, de nem értem ezeket a nőket. Számomra nem könnyű megérteni ezeknek a nőknek a világa. A gyerek nem az ellenségem, ő is az enyém, de nem egyenlő fél. Sokszor kerül parlagi helyzetbe a gyerek a szülővel, mert a szülő féltékeny rá. Ez nem olyan egyszerű. Vannak, akik ezért nem vállalnak gyereket. Én vállaltam, de nekem ebből konfliktusaim vannak.”

Szoros kapcsolat volt a Bánk bánban Gertrúddal is, de azt a kapcsolatot Kerekes Ildikó elfogadhatóbbnak találja. „A Bánk bánban Gertrud is idegen, mint én. Gertrudnak nincs gyermeke, viszont van egy lépgyermeke, akit azért ölte meg, mert féltette. Mert Bánk szerette azt a gyereket. Ez a féltékenység, hogy őt nem szereti a férje, és hogy a nőgyógyász sem foglalkozik vele, talán büntetés is azért, amit a gyerekkel tett. Egy őszinte pillanat ebben a darabban az, amikor Gertrud a halálos ágyán a saját gyerekgyilkosságát siratja. Persze mi itt eljátsszuk, hogy Bánk is ott áll mellette, és eljátsszuk, hogy szereti, de nyilván nem szerette.”

Az elmúlt időszakban nemcsak színházban, de filmben is egyre több szerepet kap a színésznő. Kedvenc filmje a Fapad volt, de „Nagyon szeretem a Saul fia című filmet is, amiben egy Auschwitz-őrnő szerepét játszom. Sokat jártam Auschwitzba készülni a szerepre. A legrosszabb nem is a gázkamra volt, hanem a kerítésen belüli terület, a folyosók, a szobák és a Rampe. Lehet, hogy hülyeség, de én azokat az öltözőket képtelen vagyok másképp elképzelni, mint hogy ott minden reggel meztelenre öltöztek az emberek, és úgy hozták be őket a gázkamrába. Borzalmas. A Saul fia forgatása közben volt időnk arra, hogy elmenjünk a gázkamrába is, de közülünk senki nem akart bemenni. Ez a hely még annyira él, és annyira rossz érzés ott lenni, hogy az maga a halál.”

A legmegrázóbb szerep volt azonban mégis a Blokád Zsófiája. „Amikor megkaptam a szerepet, azt mondtam, hogy ezt nem tudom eljátszani. Mert hiába mondják, hogy minden nőben ott van egy kurva, mégis csak minden nő azt mondja, hogy benne nincs. Először nagyon szenvedtem, hogy ezt most hogy fogom eljátszani. Aztán egyszer csak bevillant egy emlék, egy unokatestvérem története, aki a háború idején 15 éves volt. Őt és a nővérét elvitték a szovjet katonák és megerőszakolták őket. A nővére ezt nem bírta elviselni, és belehalt, az unokatestvérem pedig sohasem tudott családot alapítani. Ez a két nő hozott létre bennem egy képet a Z