Kiss Norbert

Képzeljétek el, hogy egy átlagos napot toltok, és semmi különös sem történik. De aztán hirtelen, puff! Valami megváltozik. De nem csak egy kicsit, hanem teljesen, örökre.

Az egész egy hétfőn kezdődött, amikor is reggel arra ébredtem, hogy madárcsicsergés szűrődik be az ablakon. Már ez önmagában is elég szokatlan volt, ugyanis a lakásom egy zajos főút mellett található, ahol a madárcsicsergés helyett inkább a dudáló autók zajára ébredek. De azon a napon minden más volt.

Felkeltem, és a szokásos reggeli rutinomat követtem. De valami más volt a mozdulataimban. Mintha egy táncot járnék. Könnyedén és kecsesen mozogtam, a lépteim ritmusosak és harmonikusak voltak. Furcsálltam a dolgot, de nem foglalkoztam vele.

A reggeli után elindultam a munkahelyemre. A buszmegállóban várakozva arra lettem figyelmes, hogy a többi ember mozgása is megváltozott. Mintha egy lassított felvételt néznék. Mindenki olyan fura volt. Lassan lépkedtek, nehézkesen mozogtak, amitől az egész jelenet valahogy viccesnek tűnt.

A munkahelyemre érve a kollégáimra is ez a hatás volt jellemző. Csigatempóban dolgoztak, mintha nem is irodai dolgozók, hanem túlfáradt zombik lennének. Én viszont továbbra is könnyedén és fürgén mozogtam, amivel kiszúrtam magam közülük.

Az ebédnél a kollégáim meg is kérdezték, hogy mi történt velem. Én csak annyit mondtam, hogy jól érzem magam, de belül magam sem tudtam, mi történik velem. Mintha valami varázslat történt volna velem az éjszaka folyamán, és én lettem volna az egyetlen, aki ezt észrevette.

A nap további része is hasonlóan telt. Mindenki lassú volt körülöttem, csak én nem. Mintha egy másik dimenzióban lennék, ahol az idő más ütemben telt. Aznap délután eldöntöttem, hogy kiderítem, mi történt velem.

Hazasiettem, és a könyvtárba mentem, hogy utánanézzek a jelenségnek. Órákat töltöttem ott, elmélyülve az idővel és a fizika rejtelmeiben. Végül rábukkantam egy régi könyvben egy megfejtésre, ami szerint bizonyos körülmények között az ember átléphet egyfajta dimenziókapun, ahol az idő lassabban telik.

Értettem már, mi történt velem. Valamiért átléptem egy dimenziókapun, és most egy olyan világban voltam, ahol az idő lassabban telt. Ez magyarázta azt, hogy mindenki olyan lassú volt körülöttem, csak én nem.

Elkezdtem elmélkedni a történtekről. Vajon örökre ebben a világban fogok élni? Vagy találok egy másik portált, ami visszavezet az eredeti világomba? És ha megtalálom, akarom-e visszatérni? Hiszen ebben a világban semmi sem sürget, minden lassú és nyugodt. Úgy éreztem, mintha a mennyországban lennék.

Azóta már több nap is eltelt, és én még mindig ebben a lassabb világban élek. Nem tudom, meddig maradok itt, és nem is bánom. Ez az életmód nekem való. Tudom, hogy sokaknak hiányoznék, de nekem most már ez az otthonom. Az a világ, ahol mindenki rohan és stresszel, messze van tőlem. Én itt vagyok, a lassabb világban, és itt is maradok.