A magyar népzene az egyik leggazdagabb és legváltozatosabb népi zene a világon. Olyan elemeket tartalmaz, amelyek a Kárpát-medence szinte minden területén megtalálhatók, és évszázadok óta őrzik őket. A magyar népzene gyökerei a honfoglalásig nyúlnak vissza, és azóta számos hatás érte, így a török, a balkáni és a nyugati zenei hatások.
A magyar népzene egyik legjellemzőbb vonása a pentaton skála használata, amely öt hangból áll, amelyek a nyugati zenében használt hét hangú skálától eltérnek. A másik jellemző vonás a ritmus használata, amely gyakran aszimmetrikus és szinkópált, ami egyedi és lüktető hangzást kölcsönöz neki.
A magyar népzenében számos különböző hangszer használható, többek között a hegedű, a cimbalom, a tárogató és a furulya. Ezeket a hangszereket általában együttesen játsszák, és mindegyiküknek megvan a maga egyedi szerepe a zenei textúrában.
A magyar népzene több különböző stílusra osztható, beleértve a verbunkos, a palotás és a csárdás. A verbunkos egy gyors és élénk tánczene, amelyet eredetileg katonai toborzóként használtak. A palotás egy lassabb és elegánsabb tánczene, amelyet gyakran a királyi udvarban játszottak. A csárdás egy gyors és szenvedélyes tánczene, amely a magyar népzene egyik legismertebb formája.
A magyar népzene számos előadónak volt hatással, köztük Bartók Bélának, Kodály Zoltánnak és Dohnányi Ernőnek. Bartók és Kodály különösen a magyar népzene gyűjtéséről és felhasználásáról ismert műveikben.