MÁV

Kislány koromban imádtam vonatozni. A nagymamámék vidéken laktak, és minden nyáron egy hétre hozzájuk utaztunk. A vonatút számomra maga volt a kaland. Ültem az ablaknál, bámultam ki a tájat, az állomásokat, az embereket. Az a sok izgalmas dolog, ami egy vonatúton történhet! Tavaly nyáron viszont, amikor a párommal utaztam, kissé más élményben volt részünk.

Szombaton reggel indultunk a Balatonra. A vonat még csak eléggé üres volt, találtunk is egy négyes fülkét, ahova kényelmesen le tudtunk ülni. Az út elején még minden rendben volt, de aztán egyre többen és többen szálltak fel a vonatra. Egy idő után már álltak az emberek az ajtóknál, a folyosón, és még a mi fülkénkben is össze kellett húznunk magunkat.

A légkondicionáló nem működött, a levegő egyre fojtogatóbb lett. Érezni lehetett az emberek izzadságának szagát. Egy idő után már az idegeimre ment a sok ember, a zaj, a hőség. A párommal alig tudtunk beszélgetni, mert annyira hangos volt. Egész úton azon gondolkodtam, hogy vajon miért nincs légkondi a vonaton. Hiszen már ilyen meleg van nyáron, hogy az ember szinte megfullad. Miért nem tudnak normális körülményeket biztosítani az utasoknak?

Végre megérkeztünk a Balatonra. Örültem, hogy kiszállhattunk a vonatból, és végre beszívhattam egy kis friss levegőt. A vonatút egyáltalán nem volt kellemes, sőt, elég idegőrlő volt. Nem tudom, hogy legközelebb vonattal megyünk-e a Balatonra. Talán inkább az autót választjuk, mert akkor legalább nem kell autóban ülni egy csomó idegen emberrel.