Napoli–Bologna

Hogy utaztam Nápolyból Bolognába vonattal.
Szeretem az olasz vasutakat, az utasok a különböző tartományokból jönnek és elegyednek a vonaton, hallgatom őket, nézem, hogyan viselkednek, sokszor ezért utazom vonattal, még akkor is, ha tudom, hogy a távolság autóval rövidebb idő alatt is megtehető.
A nápolyi központi pályaudvar hajnali négykor kihalt, csak néhányan várnak a vonatra, a jegyszemle ellenére egyiküknek sincs a kezében jegy, az egyik férfi egy kis csomagot tart a kezében, úgy néz ki, mintha már régóta várna valakire, aki nem fog megérkezni. Legalábbis ez a véleményem, de persze nem kérdezem meg.
A vonat pár perc múlva befut, felszállok és elhelyezkedem az ablak mellett, egy fiatal pár ül velem szemben, középkorúak, talán hetvenévesek, a nőt átöleli a férfi, mintha félne, hogy elveszíti.
Elnézem őket, és arra gondolok, hogy biztosan hosszú utat tettek meg idáig, talán egy egész életet éltek le együtt, és most eljött a búcsú ideje, talán azért megy Bolognába a nő, hogy mielőbb túl legyen rajta, mielőtt még bármi jobbat vagy rosszabbat tapasztalhatna. Esetleg csak egy egyszerű látogatásról van szó egy régi barátjánál, de nem hiszem.

A vonat elindul, és nézem, ahogy a város elhalad mellettünk, a nápolyi öböl, a Vezúv, a Sorrentói-félsziget, az Amalfi-part, a Cilento-part, és végül a Basilicata, a Calabriai-part és az Apulia.
A táj gyönyörű, de az utazás hosszú, és már alig várom, hogy megérkezzünk Bolognába.

Túl sok az alagút, a vonat gyakran lelassul, de mindig újabb és újabb tájakat látok, amiket már régóta szeretnék látni.
Végre megérkezünk Bolognába, a központi pályaudvarhoz, a fiatal pár kiszáll, kézen fogva indulnak el, én is kiszállok, és elindulok a szállodám felé.
A szálloda a városközpontban található, könnyen megtalálom, lepakolom a bőröndömet, és elindulok felfedezni a várost.
Bologna egy gyönyörű város, tele történelemmel és kultúrával, sétálok az utcáin, nézem a épületeket, a templomokat, a múzeumokat, az egyetemet, a könyvtárakat, és eltűnődöm azon, hogyan lehetett egy ilyen kis város ilyen nagy befolyással a világra.
Séta közben betérek egy kávézóba, és iszom egy kávét, nézem az embereket, akik jönnek-mennek, és azon tűnődöm, hogy milyen lehet itt élni.
A kávé után folytatom a sétát, és eljutok a város egyik legnagyobb parkjába, a Giardini Margherita-ba, leülök egy padra, és nézem a fákat, a virágokat, a tavat, és azon tűnődöm, hogy milyen szép lehet itt élni.
A park után visszamegyek a szállodába, és lefekszem aludni, holnap folytatom a felfedezést.