Nyugdíjkorhatár

Hallottátok már azt a viccet, hogy "mi lesz, ha a nyugdíjkorhatárt bokáig emelik"? Hát az, hogy a nyugdíjasok a csontjaikkal keresik a kenyerüket.

A nyugdíjkorhatár sajnos egy olyan téma, amin mindenki sír, rí és sajnálkozik. De mi van akkor, ha más szemszögből közelítjük meg? Miért ne lehetne vicces is néha ez az örökös téma?

Gondoljatok csak bele, milyen vidám lenne, ha a nyugdíjasok egy csapat "nyugi brigádot" alapítanának. Ki a kertész, ki a pultos, ki a varrónő. És mindenki olyan lassan mozogna, mint egy csiga. A vendégek meg türelmesen várakoznának, mert tudnák, hogy a nyugdíjasoknak van idejük.
Vagy mi lenne, ha a nyugdíjasok egy táncegyüttest alapítanának? A koreográfiák olyan lassúak lennének, hogy még a teknősök is versenyre kelhetnének velük. A közönség pedig tapsolna a ritmusra, és nevetne a hajlott hátú idős embereken, akik lelkesen ropnák a táncot.

Persze, nem mindenki vicceskedik a nyugdíjkorhatárral kapcsolatban. Vannak, akik komolyan aggódnak, hogy miből fognak megélni, ha egyszer eljön az idő. És jogos is az aggodalom, hiszen az átlagnyugdíj alig haladja meg a létminimumot.

De mi lenne, ha nem csak panaszkodnánk, hanem tennénk is valamit? Kezdeményeznénk, hogy emeljék a nyugdíjakat?Vagy hogy legyen egy kedvezményes program a nyugdíjasoknak? Vagy hogy hozzanak létre olyan munkahelyeket, ahol a nyugdíjasok is dolgozhatnak, ha szeretnének?

A nyugdíjkorhatár emelésének kérdése egy összetett probléma. Nem lehet csak úgy legyinteni rá, hogy "nincs mit tenni". De nem is lehet csak panaszkodni rajta. Változtatni kell, és ehhez mindenkinek hozzá kell járulnia.

Tehát ne csak sírjunk és sajnálkozzunk a nyugdíjkorhatáron. Nevezzük nevetőssé, vicceskedjünk rajta, de közben tegyünk is valamit, hogy változzon a helyzet. Hiszen ki mondta, hogy a nyugdíjasoknak unalmasnak kell lenniük?