Róna Péter

Róna Péter, a magyar irodalom egyik legmeghatározóbb költője, írója és műfordítója, 1930. július 11-én született Budapesten. Édesapja, Róna József orvos, édesanyja, Schwarcz Szeréna színésznő volt. Péter már gyermekkorában érdeklődött az irodalom iránt, és tizenéves korában írta első verseit.

A középiskola után a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem bölcsészkarára iratkozott be, ahol magyar–latin szakon tanult. 1955-ben szerzett diplomát, majd különböző lapoknál dolgozott újságíróként.

Első verseskötete, a Változó idők 1953-ban jelent meg. Ezt követte számos verseskötet, regény és esszégyűjtemény. Róna Péter költészete a 20. századi magyar irodalom egyik legjelentősebb alkotása.

Róna Péter költészete lírai, meditatív, ugyanakkor társadalmilag elkötelezett. Verseiben a személyes élmények és a történelmi események összefonódnak, a magánélet és a közéletiség szétválaszthatatlan egységet alkotnak. Költészetének egyik fő témája az elmúlás, a halál és a gyász.

Róna Péter nemcsak költőként, hanem műfordítóként is jelentőset alkotott. Többek között Thomas Mann, Bertolt Brecht és Federico García Lorca műveit fordította magyarra.

Róna Péter 2015. október 19-én halt meg Budapesten. Temetése a Farkasréti temetőben volt.

Főbb művei:

• Változó idők (1953)
  
• Róna Péter versei (1959)
  
• Visszakapott világ (1965)
  
• Találkozás az idővel (1971)
  
• Szemben a halállal (1979)
  
• Kő és víz (1986)
  
• Halotti beszéd (1993)
  
• A kivándorló (1999)

Róna Péter munkásságát számos díjjal és elismeréssel jutalmazták, többek között a Kossuth-díjjal (1991) és a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével (1994).

Róna Péter egyike volt a 20. századi magyar irodalom legkiemelkedőbb alakjainak. Költészete lírai, meditatív, ugyanakkor társadalmilag elkötelezett. Verseiben a személyes élmények és a történelmi események összefonódnak, a magánélet és a közéletiség szétválaszthatatlan egységet alkotnak. Róna Péter munkássága maradandó nyomot hagyott a magyar irodalomban.