Rakd le, minél előbb (is)!

Sziasztok,

Újra itt a mindent elsöprő őrület, a rakpart lezárása. Ja, nem is tudtátok, hogy van ilyen? Nem csodálkozom. Nehéz észrevenni valamit, ami mindig ott van. De most nem csak, hogy lesz, de már az is megvan, éppen most tapasztaljuk a teljes pompájában. Április 30-án, miközben a legtöbben egy ízletes ebéddel kényeztettük magunkat, a hírekben bejelentették: lezárják a rakpartot! Hurrá, jöhet a káosz, legyen feneketlen kátyú az úton, álljon szét az aszfalt, és omoljon össze a Duna-part! Mert, hogy a rakpart lezárása ezt is jelenti. Legalábbis az elmúlt évek tapasztalatai alapján. Persze, nem kell mindig rögtön a legrosszabbra gondolni, de azért készüljünk, hogy ezúttal sem lesz másként.

Én az elmúlt 10 évben minden évben megtapasztaltam ezt az ünnepséget. Tudjátok, hogy milyen érzés, amikor kétnaponta változik a reggeli útvonal? Nem? Nem is szeretnétek. De elmesélem. Ez úgy néz ki, hogy egyik nap még azzal az útvonallal mentek munkába, amit megszoktatok, a másikon már nem, mert útközben lezárták az utat. Nem volt egyenes út a munkahelyemre, ezért rengeteg lehetőségem volt kipróbálni különböző irányokat. Bátran állíthatom, hogy minden utcát ismerek már a belvárosban, ahol nem szabad balra kanyarodni reggel héttől nyolcig. Mert ugye a rakpart lezárása miatt a közeli utcákban képtelenség közlekedni. Nem tudom, hogy hogy csinálják, de mindig annyira kreatív a lezárás, hogy olyan utcák legyenek lezárva, ahol nem is gondolnánk. Az meg csak hab a tortán, hogy az útvonal nem marad állandó, két-három naponta finomhangolnak rajta. Már azon a szinten vagyok, hogy úgy várom a rakpart lezárását, mint a Mikulást. Csak itt nem kapok ajándékot, sőt, még fizethetek is érte, ha nem figyelek oda. Nem azért, mert büntetnek, hanem mert a benzinkúton is többet kell költenem. És mindezt ingyen kapod.

Persze, nem szeretnék teljesen negatív lenni, van azért előnye is annak, ha lezárják a rakpartot. Ilyenkor ugyanis többen választják a közösségi közlekedést, így csökken a levegőszennyezettség. Legalábbis állítólag. Én is többször próbálkoztam tömegközlekedéssel, de két autóbusz után mondtam, hogy köszönöm, de nem kérek belőle. Hajlandó vagyok gyalogolni is, de ha a rakpart lezárása miatt nem lehet átmenni a hídon, akkor azt is elfelejthetem. Marad a kocsi. De az se baj. Nem is olyan reménytelen a helyzet, mert nem ástam el magam otthon, és még mindig vannak utcák, ahol lehet közlekedni. Persze, reggel bőségesen kell kalkulálni a többletidővel. Mert még ha le is sikerül zárni a rakpartot, akkor is lesznek majd olyan autósok, akik nem figyelnek oda, és a kijelölt terelőutak helyett a lezárt útszakaszon akarnak közlekedni. Ilyenkor jön a káosz. Csak figyelni kell, hogy ne én legyek az okozója.

Nem tudom, hogy szerintetek mennyi ideig tart majd a rakpart lezárása. Én azt mondom, hogy készüljünk a legrosszabbra. Több hónapra. Tudom, hogy sokan már a falat kapargatják ettől a gondolattól, de bíznunk kell benne, hogy nem lesz olyan vészes. És ha mégis, akkor majd megszokjuk. Vagy nem. De legalább lesz mindig miről beszélgetni. És ha már így alakult, akkor is próbáljuk meg a lehető legjobban viselni a helyzetet. Nem kell rögtön a legrosszabbra gondolni, hátha lesz valami jó is benne. Például az, hogy többet sétálunk, mert nem tudunk közlekedni. Vagy az, hogy több időnk lesz a családdal, mert nem kell a dugóban ülni. És ha nem is lesznek pozitívumai, akkor is biztosíthatok mindenkit, hogy túlélhető. Csak fel a fejjel!