Sarkadi Kiss János

Sarkadi Kiss János, akit egykoron a „szociográfia magyar Gorkijának” neveztek, 1887. január 12-én született az akkor még Kárpátaljához tartozó Szolyván. Szülei szegény földművesek voltak, a kis Jánosnak így korán meg kellett ismerkednie a nélkülözéssel. Ahogy életéről vallott: „Már kilencévesen ott kellett állnom az eke szarvantyúja mellett s az iskola helyett csak néha mehettem ki nyáron marhapásztornak.”
Apja 1898-ban meghalt, ekkor a fiatal János 11 éves volt. Ekkor hagyták el Szolyvát és költöztek Kálmándra, ahol a fiú 1903-ban elvégezte az elemi iskolát. Ezután a nyíregyházi polgári fiúiskolában tanult, ahol a hatodik gimnáziumi osztály után abbahagyta tanulmányait. 1906-ban csatlakozott a Galilei körhöz, ahol már korán kitűnt írói tehetségével. Első novelláit 1908-ban publikálta a Nyugat című hetilapban, amelynek később állandó munkatársa lett.
1912-ben jelent meg első kötete, a Szociográfiák, amely a magyar társadalom visszásságait, a szegénység és nyomorúság problémáját tárta fel. Ez a kötet hatalmas sikert aratott, és rögtön a magyar irodalom egyik legfontosabb alkotásává vált.
Sarkadi Kiss János első szociográfiájában, melynek ’’A nyomor jegyében’’ címet adta, már felismerte a társadalmi különbségek mély szakadékait és a kapitalizmus kizsákmányoló jellegét. „A nyomor nem egyéb, mint a kapitalizmus szükségszerű kísérője” – fogalmazott a munkájában.
A könyv megjelenése után Sarkadi Kiss Jánosból az ország egyik legnépszerűbb írója lett. Előadásokra hívták, interjút készítettek vele, és a társadalmi kérdésekben az ő véleményét kérték ki. Nyelvezetének letisztultsága, egyszerűsége kapcsán Ady Endre azt mondta róla: „Sarkadi Kiss János beszélni, írni fog tanítani minket.”
Az első világháború kitörésekor önként jelentkezett katonának, de a frontra nem küldték. A háború alatt és után megírta A fekete bojtár című regényét, mely emberi karakterek sokaságán keresztül mutatja be a háború embertelen pusztítását és hatását az egyénekre. A mű első kiadása 1918-ban jelent meg.
A Tanácsköztársaság idején a művelődésügyi népbiztosság művészeti osztályát vezette, és több politikai röpiratot is írt. A Tanácsköztársaság bukása után bujkálnia kellett, majd emigrált Bécsbe. Az emigrációban több kommunista lapnak is dolgozott, és ekkor írta meg regényét, A vörösingest.
1925-ben tért haza Magyarországra, és folytatta írói pályáját. A második világháború után újságíróként és lapszerkesztőként dolgozott, és több új művet is írt. 1954. március 13-án, Budapesten hunyt el.
Sarkadi Kiss János írásai ma is aktuálisak, hiszen az emberi sorsot, a társadalmi igazságtalanságokat, az emberi méltóság védelmét és a szolidaritást hirdeti. Műveivel hozzájárult a magyar irodalom és a társadalmi gondolkodás fejlődéséhez.