State of Play

Sokak számára ismerős lehet az érzés, amikor egy játékot elkezdünk és az első órákban egyből elkap minket a varázsa. Ámulunk minden kis részletén, élvezzük a történetét és egyszerűen csak játszani akarunk vele. Aztán ahogy egyre több időt töltünk el vele, kezdenek előjönni a hibái, a kellemetlenségei és egyre inkább azt érezzük, hogy valójában nem is élvezzük annyira, mint amennyire szerettük volna. Sajnos ezt a jelenséget nagyon sok játék okozza, és legutóbb a "State of Play" is ezt a hatást váltotta ki belőlem.

A játék egy klasszikus point'n'click kalandjáték, melyben egy magánnyomozót alakítunk, aki egy eltűnt személy után nyomoz. A történet érdekes és izgalmas, a karakterek pedig jól megírtak, ám a játékmenet sajnos nagyon unalmas és vontatott. Az eszközök keresgélése és a rengeteg dialógus egyszerűen csak időhúzásnak hat, és az ember egy idő után csak azért folytatja a játékot, hogy megtudja, hogyan végződik a sztori.

Igaz, a játék grafikája szép, és a zene is jól illik a hangulatához, de ezek sajnos nem tudják feledtetni a játékmenet hibáit. A "State of Play" egy olyan játék, amelyet jó ötletekből építettek fel, de sajnos a kivitelezés nem sikerült olyan jól, mint amilyennek ígérkezett.

Szóval, ha egy jó kalandjátékra vágysz, akkor inkább válassz mást. A "State of Play" egy olyan játék, amelynek megvannak a maga erősségei, de sajnos a hibái túlságosan is zavaróak ahhoz, hogy igazán élvezni tudd.