Amikor a kolozsvári szimpózium résztvevőinek Szilágyi Istvánra kellett gondolniuk, a legtöbben az író szellemes, határozott, szókimondó egyéniségére emlékeztek. De – akárcsak az életművet bemutató előadásokon, beszélgetéseken – a konferenciakötetben is helyet kapnak a személyes emlékek, a szerkesztő és az író, illetve az író és kollégái, barátai viszonyát taglaló írások. Szilágyi István humorát, derűjét, a családi kötelékek fontosságát hangsúlyozza a "némi önleleplezéssel" írott visszaemlékezésében Szekernyés János, míg Borbély László egy rövid, mégis tartalmas tanulmányban a Jelenkor, az Igaz Szó és a Helikon folyóiratokban megjelent írásai alapján a "harcos, polemizáló Szilágyi" alakját rajzolja meg.
A kötet – miként a szimpózium is – azzal a céllal készült, hogy az olvasónak, aki nem ismerte Szilágyi Istvánt, lehetősége legyen találkozni vele, az ismerőknek pedig alkalmat adjon az emlékezésre. Ahogyan azt Asztalos Lajos fogalmazza a könyv bevezetőjében: "Amikor emlékezünk, tulajdonképpen nem annyira a múlthoz térünk vissza, hanem a jövőt építjük. […] Az írás ajándék. És az emlékezés is. Nemcsak azért, mert a múltból egy darabot átörökít a mába, hanem azért is, mert a jövőnek is öröksége. Az emlékező feladata, hogy egy letűnt időszakot eljuttasson a jövő nemzedékéhez, mégpedig úgy, hogy abból erőt, támaszt és tanulságot meríthessenek."